70 éves Szalay Miklós, az SBTC egykori, olimpiai bajnok labdarúgója

2016. december. 06., 15:06   |    

70 éves Szalay Miklós, az SBTC egykori, olimpiai bajnok labdarúgója

2016. 12. 06-án ünnepli 70. születésnapját Szalay Miklós, az SBTC egykori kiválósága, olimpiai bajnok, magyar válogatott labdarúgó. Első egyesülete az SKSE volt, innen igazolt az SBTC-hez, ahol 1965. március 14-én lépett pályára először a Vasas ellen. Fekete-fehér színekben 180 alkalommal szerepelt és 29 gólt szerzett. Tagja volt az 1968-as mexikói olimpián aranyérmet szerző magyar csapatnak. 1972-ben Spanyolországban a magyar válogatott mezét is magára ölthette. Ez az év volt utolsó szezonja a stécében is, ekkor lett bronzérmes a csapat az NB I-ben. A Népsport osztályzatai alapján ez évben bekerült az év tizenegyébe, mint posztja (jobb oldali középpályás) legjobbja. A labdarúgást korán, 26 évesen vesebántalmai miatt abba kellett hagynia. Volt pályaedző az SBTC-nél, majd vezetőedző szintén itt, később Szarvason, Hatvanban, Cereden, a Nórád Volánnál Baglyasalján, a Salgótarjáni Síküveggyár, majd az SBTC-Salgglass csapatánál. A születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen köszöntötte Fekete Zsolt Salgótarján polgármestere, a két alpolgármester: Dániel Zoltán és Huszár Máté, Czékmán József az SBTC Sport Kft. igazgatója, Salamon József és Veréb György a DVTK egykori kiváló labdarúgói, az SBTC öregfiúk nevében Ferenc Gyula és Sági László, valamint a volt játékostársak. Az MLSZ Nógrád Megyei Igazgatósága és Társadalmi Elnöksége szeretettel köszönti e jeles napon. A továbbiakban jó egészséget és hosszú, boldog életet kíván neki!    

További hírek

Általános
Kreditpontgyűjtő webinár 2023.01.31.

2023-01-19 11:22:24

Kreditpontgyűjtő webinár 2023.01.31.

A Magyar Labdarúgó Szövetség Edzőképzési Központja ismét kreditpontgyűjtő webinárt szervez.

Általános
A Magyar Labdarúgás Napja

2021-11-25 12:25:54

A Magyar Labdarúgás Napja

Általános
Edzőmérkőzést játszott a megyei válogatott
Általános
Amatőr válogatottak tornája Kisvárdán

Értesítők, információk

Szponzorok