Bemutatkozik: Bodonyi Béla

Gyermekkoromban az első számú csapatjáték a foci volt, a barátaimmal minden szabadidőnkben a labdát kergettünk. Első igazolásom 1980-ban Honthoz köthető. Az akkor megye II-es csapat – bár nem volt kötelező – ifi csapatot indított. Kiváló döntés volt: lehetőséget kaptunk a játékra, tanulásra, fejlődésre, és – miután 1981-ben megnyertük a megye II ifi bajnokságot – később többen átkerülhettünk a felnőtt csapatba is.

Középiskolába Vácra kerültem, ott az ifivel edzettem, s bár nagy volt a csábítás, nem akartam elhagyni Hontot. 17 éves voltam, amikor megkerestek a kollégiumban, és hivatásos labdarúgói státuszt ajánlottak. Akkoriban éppen építkeztünk, édesapám mellett egész nyáron segédmunkásként dolgoztam, mert nem engedhettünk meg magunknak fizetett munkaerőt. Hazaérve egy levél várt: Mészáros Ferenc írt – akiről azóta utánpótlás tornát is elneveztek -, hogy két hete kezdődtek a felkészülési edzések, részt kellene vennem a foglalkozásokon. Vártam a pillanatot, amikor édesapámnak jobb kedve volt, s elmondta, hogy Vácon szeretnének foglalkoztatni, s ez napi két edzést jelentett: egyet délelőtt, egyet délután. Édesapám csak szomorúan megrázta a fejét: „Fiam, nekem nincs 300 forintom arra, hogy segédmunkást fogadjak”. S ezzel el is dőlt a profi szintű pályafutásom.

Tanulmányaimat nappalin Zsámbékon a Katolikus Főiskolán folytattam. Még 1-2 évig visszajártam Hontra, de mivel Zsámbékon is csábítottak a helyi megye II-es csapatba, végül hagytam magam meggyőzni, ami nem bizonyult rossz döntésnek. Két évig maradtam ott, majd a főiskola után több csapatban megfordultam: Verőcén, Letkésen, majd Nagymaroson fociztam. Közben testnevelő tanárként a Gödi Általános Iskolában átvettem a serdülő csapat irányítását, szinte ezzel egy időben a nagymarosi serdülőt, majd a felnőtt csapatot is irányíthattam. Ezután lehetőségem nyílt a váci Focigimiben a serdülő I mellett főállású edzőként dolgozni, amit szakmai előrelépésként értékeltem, s közben Nagymaroson maradtam a megye II-es csapat edzője. Eközben 1990-ben elvégeztem egy játékvezetői tanfolyamot is, de éreztem, hogy nem ez az én utam. Hat és fél szép évet töltöttem a váci utánpótlásban 1991-1997 között, amelynek minden percét élveztem. Aztán jött egy felkérés a legendás Kiss Lászlótól, aminek nem tudtam ellenállni: elfogadtam a palotási csapat vezetését 1997-1998-ra. Fontosnak tartottam a szakmai fejlődésemet is, ezért UEFA B licence-et szereztem. Akkor még nagy edzői terveket álmodtam, s átvettem Kalocsa NBII-es csapatát ’98-99-ben, ahonnan azonban visszatértem a megyébe: Pásztóra az akkor NBIII-as csapat mellé. A vállalt feladatok olyan jellegű leterheltséget jelentettek, hogy 2000-ben jobbnak láttam abbahagyni a versenyszerű futballt, és a külső irányító szerepében dolgozni tovább.

Pásztón akkoriban minden kedden volt „heti fizetés”, és az egyik kedden azzal szembesültünk, hogy nem volt fizetés. Edzőként azonnal próbáltam utánajárni, miért nincs pénz a játékosaimnak? A válasz meg is döbbentett, de nagyon sokat elárult az akkori focifinanszírozásról: a salakpálya körül kialakított kirakodópiac helypénzeiből volt szokás fedezni a játékosok fizetését, azonban előző héten az eső elmosta a piacot, nem volt helypénz, így nem volt meg a keret a focistáknak sem.

Ipolyvece volt a következő állomás. Tóth Ferenc edzőt váltottam, s a bértárgyalások során kiderült, hogy közel háromszor annyit kértem, mint az elődöm. A két szponzor először ledöbbent, de aztán meggyőztem őket: tartsanak vissza 20%-ot, s engedjék, hogy az addig 2. helyezett csapatból első csináljak. Tizenhat ponttal nyertük a megye egyet. A következő évben újoncként az NBIII-ban harmadikok lettünk, de a támogatások elapadása után ott nem tudtuk folytatni. Becsületből még egy év következett a megye II-ben, de 2003-ban jött a berkenyei felkérés. Ott 3 évet dolgoztam együtt German Józseffel, s ez az a csapat, amelyik azóta is a legközelebb áll hozzám.

Rövid kihagyás után másfél évet töltöttem edzőként Balassagyarmaton, amelyik az akkori NBIII-as mezőnyben az 5. helyen állt. Épp az eredmény miatt csodálkoztam, hogy felállítottak a kispadról, amire addig nem volt példa. Van egy mondás: „Addig, amíg ki nem rúgnak egy helyről, addig nem vagy jó edző.” Ezek szerint itt értem jó edzővé. Mégis a munkám elismeréseként élem meg, hogy alig egy év után Gaál Dénesék visszahívtak elnöknek, amit akkor örömmel fogadtam el. Azonban szembesülnöm kellett azzal, hogy az akkori támogatás csekély - közel sem hasonlítható a mostanihoz -, hiányzott a városi összefogás, s úgy véltem, hogy ezen csak az változtatna, ha helyi, balassagyarmati személy lenne a vezető. Ezért 2011-ben elfogadtam a Váci UP egyesület elnöki tisztjét, s három évig ott is maradtam. 2016-17-ben még ismét elfogadtam a Berkenye megye I edzői feladatait, de közben elindítottam vállalkozásaimat, amelyek egyre több időmet veszik el, így a napi labdarúgással kapcsolatos teendőkről le kellett mondanom. Hisbéli Andrással, a berkenyei csapat kapusával közös cégünk, a Start Hibó 78 Kft. két évig tartotta életben a Baranyai Gábor nevével fémjelzett Nógrádi Futball című internetes hírportált, amelyet jelenleg más forrásból is fenn tudnak már tartani.

Ekkor jött – legnagyobb örömömre – Gál Tibor és Schuchmann Attila felkérése, hogy vegyek részt az MLSZ Nógrád Megyei Igazgatósága társadalmi elnökségének munkájában. A feladat sokrétű, jobb a rálátásom a csapatok működésére, s erőnkhöz mérten még több segítséget tudunk nyújtani szponzorként, mint korábban. A támogatásra szánt összeget továbbra is igyekszünk hasznosan elkölteni, ezért ennek egy részéből a megye I név megvásárlásával a megyei utánpótlás fejlesztésre fordítható keretet növeltük. Örültünk, hogy ehhez a kezdeményezéshez aztán más cégek is csatlakoztak, mert az utánpótlás helyzetét fejlesztésre szorulónak érzem, ezért kiemelt feladatként tekintek rá. Emellett vállalkozáson keresztül vagy magánszemélyként is több egyesületet támogatunk szereléssel, labdákkal, szükség esetén anyagiakkal, s szponzorként jelenünk meg a megyei nagy rendezvényeken is (pl. SBTC 100 Öregfiúk Labdarúgó Torna).

Munkámmal és anyagi forrásaimmal azért küzdök, hogy minél több helyen tudjon megmaradni a futball, és esetleg régi fellegvárak is visszatérhessenek a játék vérkeringésébe. Jelenleg a látvány-csapatsport támogatás segítségével a csapatok - ha olyan emberek kezébe kerül az irányítás, akik a rájuk bízott értéket gondosan és felelősséggel kezelik, azt ténylegesen a csapatokra fordítják - nyugati szintű körülményeket tudnak teremteni a játékosaik számára. Ez pedig örömteli játékot eredményez a sportolóknak és szurkolóknak egyaránt.