Indulnak a defibrillátor tréningek Salgótarjánban

2019. május. 11., 21:27   |    

Indulnak a defibrillátor tréningek Salgótarjánban

A Magyar Labdarúgó Szövetség által meghirdetett defibrillátor pályázat megyénkben lett az egyik legsikeresebb.

Az MLSZ 2019. márciusában – a tavalyihoz hasonlóan – idén is meghirdette defibrillátor pályázatát sportegyesületek, sportvállalkozások és önkormányzatok számára. Lényeges különbség a tavalyihoz képest, hogy idén a pályázók még kedvezményesebben juthattak hozzá a készülékhez: a 20.638,- Ft önerő nemcsak az életmentő eszköz árát tartalmazta, de pályázónként minimum két – maximum 3 fő ingyenes képzését is a gép használatára.

A pályázatot honlapunkon, illetve e-mailen is eljuttattuk az érintettek felé. Megyénk pályázati kerete 34 eszköz beszerzését tette lehetővé. Az eleinte gyér érdeklődés azután vált felfokozottá, hogy igazgatóságunk munkatársai telefonon is felvették a kapcsolatot a korábban már megkeresett egyesületekkel és önkormányzatokkal. A pályázati határidő napjára végül is 38 pályázat érkezett be. Az MLSZ részéről a pályázatot felügyelő szervek áttekintették a megyék részéről benyújtott igényeket, s abba a szerencsés helyzetbe kerültünk, hogy a második körös elbírálásnál megkaptuk a további 4 életmentő készülék beszerzésére is a jóváhagyást, így senkit sem kellett elutasítanunk.

A kiértesítéseket és önerő befizetéseket követően került sor a képzés megszervezésére. A képző szervezet által kiajánlott 7 időpontra 77 jelentkezőt fogadtunk be, az ő felkészítésükre 2019. május 13. és 16. között kerül sor az MLSZ Nógrád Megyei Igazgatóságán Salgótarjánban.

A pályázat feltétele volt, hogy a pályázók sportrendezvények esetén gondoskodnak a berendezés helyszínre szállításáról és kezeléséhez a személyzet biztosításáról. Bár reméljük, hogy nem adódik olyan vészhelyzet, mely során a készüléket használni kell, de mindenképpen biztonságérzetet ad az a tudat, hogy baj esetén a mentők kiérkezéséig eltelt értékes másodpercek sem maradnak kihasználatlanul, ha embertársunk életének megmentéséről van szó.

Végezetül pedig álljon itt az idei nyertesek listája:

Balassagyarmati Városi Sportegyesület
Ceredvölgye Sportegyesület
Csécse Sportegyesület
Csitár Község Önkormányzata
Diósjenői Sportegyesület
Egyházasdengeleg Község Önkormányzata
Építők KC
Erdőkürti Sportkör
Érsekvadkerti Utánpótlás Football Club
Felsőpetényi Sportegyesület
Felsőtold Község Önkormányzata
Ipolyszög Község Önkormányzata
Ipolytarnóc Község Önkormányzata
Jobbágyi Község Önkormányzata
Karancsalja Község Önkormányzata
Karancsság Község Önkormányzata
Kazár Községi Sportegyesület
Keszegi Sportegyesület
Legénd Község Önkormányzata
Magyargéc Község Önkormányzata

Mátramindszenti Sport Egyesület
Mátraverebély-Szentkút SE
Mihálygergei Sportegyesület
Nagyoroszi Község Önkormányzata
Nézsa Községi Önkormányzat
Nógrád Község Önkormányzata
Nógrád Sportegyesület
Nógrádsáp Községi SE
Ősagárd Község Önkormányzata
Ősagárdi Labdarúgó Klub
Rétság Városi Labdarúgó Sport Egyesület
Rimóc Község Önkormányzata
Romhány Község Önkormányzata
Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata – Öblös sportpálya
Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata – Szojka Ferenc sporttelep
Szendehelyi Futball Club
Tereske Község Önkormányzata
Zagyvarónai Sportegyesület

A nyerteseknek gratulálunk sikeres pályázatukhoz, a képzést elvégző hallgatóknak pedig köszönjük önzetlen feladatvállalásukat!


További hírek

Bajnokság
Bozsik Egyesületi Program nevezési információk 2024/2025

2024-06-20 10:11:37

Bozsik Egyesületi Program nevezési információk 2024/2025

Az érintett sportszervezetek 2024. június 24-től adhatják be nevezéseiket a Bozsik Egyesületi Program (BEP) 2024/25-ös szezonjára.

Bajnokság
Nevezési tájékoztató és segédlet

2024-06-19 10:29:46

Nevezési tájékoztató és segédlet

Az új bajnoki szezonra vonatkozó nevezéseiket 2024. június 28-ig nyújthatják be a sportszervezetek.

Bajnokság
Kötelező TAJ-kártya feltöltés

2024-06-11 09:23:44

Kötelező TAJ-kártya feltöltés

2024. július 1-től az IFA rendszerben versenyengedélyt igényelni a MAGYAR ÁLLAMPOLGÁROK számára kizárólag a TAJ számot tartalmazó kártya elektronikus másolatának IFA rendszerbe való feltöltését-, valamint a TAJ szám rögzítését követően lehet majd!

Bajnokság
Amatőr licenckérelem és pályahitelesítés 2024/2025

2024-03-08 10:22:39

Amatőr licenckérelem és pályahitelesítés 2024/2025

A 2024/2025. évi NB III. és vármegyei I. osztályú férfi felnőtt bajnokságba nevezni szándékozó sportszervezet licenc kérelmet köteles benyújtani az MLSZ licenc eljárásban illetékes szervezeti egységéhez.

Értesítők, információk

Szponzorok