A bajnoki cím után a Megyei Kupát is behúzta a megye egyes aranyérmes.
Múlt hét szerdán Mátranovákon került sor a Megyei Kupa 2017/2018-as szezonjának fináléjára, mely mérkőzés keretein belül két bajnokcsapat, a keleti megye kettőben aranyérmes Mátraterenye és az egy osztállyal följebb révbe érő SBTC csapott össze.
Ahogy azt várni lehetett, a találkozón teljes mértékben beigazolódott a papírforma, a 'tarjániak egy félidő alatt lerendezték ellenfelüket, végül pedig a meccs emberének választott, mesterötösig jutó Tarlósi Milán vezérletével nyolc-egyes arányban múlták felül a 'terenyeieket. A lefújás után Schuchmann Attilától, az MLSZ Nógrád Megyei Igazgatóságának Igazgatójától vehették át a játékosok és a klubok alkalmazottai a kupákat és az érmeket, mindent összevetve kijelenthető, kellemes késő délutánt zártak a jelenlévők.
Megyei Kupa, döntő:
Mátraterenye-SBTC 1-8 (0-5)
Helyszín: Mátranovák, 300 néző. Vezette: Chikán P. (Varga G., Gordos Á.)
Mátraterenye: Kuris – Pál A., Horváth Sz. (Nágel, 46.), Dániel Z., Stark – Komka (Babják, 75.), Lengyel (Határ, 46.), Bartha (Tóth Zs., 72.), Molnár G. – Bujtár, Pál G. (Ottmár, 88.). Vezetőedző: Jánosi Iván.
SBTC: Végh (Tóth-Bucsek, 63.) – Czigler (Boros, 46.), Sulcz, Híves (Sárközi, 72.), Szabó G. – Bakos, Illés E., Tóth M., Bata – Tarlósi P. (Földi, 46.), Tarlósi M. Vezetőedző: Csatlós Tamás.
Sárga lap: Stark, Pál A., Molnár G.
Piros lap: Pál A. (77., Mátraterenye)
Gól: Pál G. (68.), ill. Bata (19.), Tarlósi M. (21., 40., 42., 45., 75.), Bakos (54.), Illés E. (83.)
Jánosi Iván: – Sokkal jobb csapattól kaptunk ki, erőnlétben maximálisan ott voltak, ők előbbre tartanak, kombinatívabban játszottak, míg mi nem tudtuk kihozni a labdát, hanem középpályán eladogattuk, így nem tudtunk támadást felépíteni. Sajnos sok gólt egyéni hibából kaptunk, de ez benne van a labdarúgásban. A második félidőben már jobbak voltunk, voltak cserék, akik jól szálltak be. Gratulálok a csapatomnak az eddigi szezonbeli teljesítményhez és hogy eljutottunk a döntőig. Sok sikert kívánok a Stécének az osztályozóhoz, vegyék sikeresen az akadályt!
Csatlós Tamás: – Gratulálok a csapatnak a kupagyőzelemhez! Hamar eldöntöttük a mérkőzést. Sok sikert kívánok a Mátraterenyének a megyei első osztályhoz!
2024-06-20 10:11:37
Az érintett sportszervezetek 2024. június 24-től adhatják be nevezéseiket a Bozsik Egyesületi Program (BEP) 2024/25-ös szezonjára.
2024-06-19 10:29:46
Az új bajnoki szezonra vonatkozó nevezéseiket 2024. június 28-ig nyújthatják be a sportszervezetek.
2024-06-11 09:23:44
2024. július 1-től az IFA rendszerben versenyengedélyt igényelni a MAGYAR ÁLLAMPOLGÁROK számára kizárólag a TAJ számot tartalmazó kártya elektronikus másolatának IFA rendszerbe való feltöltését-, valamint a TAJ szám rögzítését követően lehet majd!
2024-03-08 10:22:39
A 2024/2025. évi NB III. és vármegyei I. osztályú férfi felnőtt bajnokságba nevezni szándékozó sportszervezet licenc kérelmet köteles benyújtani az MLSZ licenc eljárásban illetékes szervezeti egységéhez.
2025-02-28 16:43:57
2025-02-26 08:31:58
2025-02-14 13:54:48
2025-02-07 13:17:50
2025-01-31 16:52:24
2025-01-27 12:22:08