2023. december 2-3-án kerül megrendezésre Nyírbátorban a két évente lebonyolításra kerülő felnőtt megyei válogatottak tornája, hivatalos nevén Területi Amatőr Válogatottak Országos Nagypályás Tornája.
Sági László, megyei elnök és Schuchmann Attila, megyei igazgató felkérésére a bajnokságot jelenleg vezető karancslapujtői vezetőedző Szabó Gábor irányításával, és Jeney Gyula szakmai tanácsadó tevékenységével a keret megkezdi a felkészülést. A stáb kiegészül Babják Csaba kapusedzővel, Kis Ágnes masszőrrel és Kőházi Zsolt technikai munkatárssal.
A célok meghatározása után elkezdődött a folyamatos egyeztetés a megyei sportszervezetek vezetőivel, edzőivel, játékosaival és adott esetben a települések polgármestereivel, a minél sikeresebb szereplés érdekében.
A tornán a házigazda Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Heves vármegyék mellett Nógrád vármegye csapata alkotja az észak-magyarországi selejtező csoportot, melynek győztese 2023. december 9-10-én képviseli az északi régiót, a tavalyi győztes Pest vármegye által rendezett összecsapásokon.
A felkészülési ciklust a kinevezett szakemberek irányítják, a programban szerepelnek heti rendszerességgel tervezett edzések. Mivel a bajnokság a november 18-19-i hétvégén fejeződik be és egy héttel később megyei kupaküzdelmek szerepelnek a versenynaptárban, így sűrű marad a torna előtt a program.
A megyei válogatott december elsején indul útnak Nyírbátorba, hogy a lehető legmagasabb szinten képviselje megyénket.
Előre is köszönjük a sorozatot támogató sportszervezeteknek, a szakmai stábnak és a játékosoknak a közreműködést!
Hajrá Nógrád!
MLSZ Nógrád Vármegyei Igazgatóság
2025-12-16 10:32:44
2025-08-13 08:50:19
2025-07-02 10:11:13
2026-04-24 14:15:38
2026-04-20 09:07:54
2026-04-10 16:54:45
2026-04-08 09:57:21
2026-03-23 13:43:20
2026-03-13 20:28:30