Mohorán egy nagyszerű sportcentrumban rendezte meg az MLSZ Nógrád Megyei Igazgatósága a Megyei Kupa döntőjét. A döntő résztvevője megyénk két patinás egyesülete, az SBTC Sport KFT és a bajnoki címet már korábban megszerző Balassagyarmati VSE csapata volt. A nagy érdeklődéssel kísért mérkőzés igazi kupa hangulatban, nagyszerű játékot hozott. A bajnok Balassagyarmat a második félidő elején tette magabiztossá sikerét, és a bajnoki aranyérem mellé a kupa győzelmet is behúzta. A mérkőzés legjobbjának (MVP) a szakemberek egyhangú véleménnyel a kupa győztes csapat játékosát Bonivárt Eriket választották meg.
A mérkőzést követően a döntő résztvevői és az elődöntő vesztesei (harmadik helyezettjei) a Társadalmi Elnökség Elnökétől Répás Bélától és tagjaitól, valamint az Igazgatóság munkatársaitól vehették át az érmeket és a győzteseknek járó serlegeket. Ekkor tudhatták meg a jelenlévők, hogy a Társadalmi Elnökség döntése alapján az Igazgatóság a döntő két csapatát és a harmadik helyezetteket pénzdíjazásban részesíti, mely utalással kerül teljesítésre.
2025-01-27 18:21:51
A hétvégén került megrendezésre a Csik Ferenc Emléktorna Lakitelken. Rekord létszámú résztvevővel, kiváló helyszínen került lebonyolításra a torna.
2025-01-23 00:11:44
Nyolcadik alkalommal rendezik meg a Területi Igazgatóságok Labdarúgó Tornáját, a Csík Ferenc Emléktornát, ahol a vármegyei és a budapesti igazgatóságok csapatai vesznek részt.
2025-01-15 15:59:02
Az idei díjazottak kivétel nélkül hosszú évtizedeket töltöttek el a vármegyei labdarúgás szolgálatában. A képen: Fodor Ernő (a versenybizottság elnöke) és Sági László (a társadalmi elnökség elnöke). A lent található letölthető képen Kanyó Ferenc és Gaál Endre látható az átvett díjjal.
2024-12-12 15:26:02
2025-02-28 16:43:57
2025-02-26 08:31:58
2025-02-14 13:54:48
2025-02-07 13:17:50
2025-01-31 16:52:24
2025-01-27 12:22:08