Bozsik Egyesületi Program régiós évzáró értekezlet Egerben

2019. december. 08., 10:21   |    

Bozsik Egyesületi Program régiós évzáró értekezlet Egerben

December 5-én Egerben került sor az OTP Bank Bozsik Egyesületi Program 2019-es évad évzáró értekezletére. A régiós értekezleten részt vettek a Bozsikos csoportvezetők Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből, a RUK Bozsik Központ vezetői és csoportvezetői. Az évzáró előadást és értékelést Palaticzky Szabolcs, OTP Bank Bozsik Egyesületi Program régiós szakmai vezetője és Kerékgyártó Tamás régiós koordinátor tartották.

Az évzáró értekezleten kötetlen beszélgetés mellett a Bozsik központvezetők és csoportvezetők, illetve a meghívott vendégek a Bozsik Programban szerzett pozitív élményeikről tartottak eszmecserét, valamint díjazták a 2019. évben kiemelkedő tevékenységet végző edzőkollégákat, illetve azt a csapatot, aki a program lebonyolítását-szervezését a legnagyobb mértékben segítette a régióban.

A csapatnak járó díjat az FC Tiszaújváros sportszervezete kapta, Hágen Zsolt elnök vette át a díjat. Az Önkéntes és Fair Play díjjal a nógrádi kötődésű Babják Csabát, az SBTC kapusedzőjét tüntették ki.

A felkészítő edzőknek járó díjakat kapták: Matlyák József BTE-Felsőzsolca csoportvezető és felkészítő edző; Vass László DVTK felkészítő edző; Tóth László Besenyőtelek SC felkészítő edző; Hegedűs Zsolt Eger SE felkészítő edző; Szakonyi Zsolt Sajóvölgye Focisuli felkészítő edző; Laubert Gergő Heves LSC felkészítő edző; Erdősi István Encs VSC felkészítő edző; Erdei Zoltán Megyaszó KSE csoporvezető és felkészítő edző.

„A Grassroots programhoz tartozik a Bozsik Egyesületi Program is. A Grassroots lefed minden olyan labdarúgó sporttevékenységet, ami nem a professzionális labdarúgás körébe tartozik. Nagyon fontos számunkra, hogy az U6-13 éves korú gyerekeket rendszeresen tudjuk foglalkoztatni intézményes keretek között. Nemcsak az a célunk, hogy megismerkedhessenek a labdarúgással, de szeretnénk elérni azt is, hogy minél többen élethosszigtartóan kitartsanak a sportág mellett. Büszkén mondhatjuk el, hogy sikerült gyerekek tömegét megmozgatni a program keretében. Fontos számunkra az egészségtudatos életmód, a rendszerességre szoktatás, a közösségépítés, a szociális kapcsolatok erősítése, a sportszerűségre, fair playre nevelés, de talán a legfontosabb az, hogy a gyerekek a játékokon keresztül minél több játékélményhez, játékörömhöz jussanak. Ezáltal szeretnénk felnevelni egy egészséges társadalmat, amely egyfajta szemléletváltást is igényel. A tömegesítésen keresztül lehetőséget biztosítunk, hogy a tehetséges gyerekek megmutathassák magukat, ezáltal felszínre kerüljenek, és sikerüljön a minél magasabb szintre való eljuttatásuk. Az értekezleten kedvező képet kaphattunk a program haladásáról: ez köszönhető a hosszú évek kitartó munkájának, de annak is, hogy a szülők és az edzők is felismerték annak a lehetőségét, hogy a Bozsik Egyesületi Program által pozitív környezetet biztosíthatnak a gyermekeik és a labdarúgó közösség számára.” – fejtette ki Palaticzky Szabolcs régiós szakmai vezető.

Köszönjük a programban résztvevő felkészítő edzők munkáját és további sok sikert kívánunk feladataikhoz az elkövetkező évre is!


További hírek

Bajnokság
Bozsik Egyesületi Program nevezési információk 2024/2025

2024-06-20 10:11:37

Bozsik Egyesületi Program nevezési információk 2024/2025

Az érintett sportszervezetek 2024. június 24-től adhatják be nevezéseiket a Bozsik Egyesületi Program (BEP) 2024/25-ös szezonjára.

Bajnokság
Nevezési tájékoztató és segédlet

2024-06-19 10:29:46

Nevezési tájékoztató és segédlet

Az új bajnoki szezonra vonatkozó nevezéseiket 2024. június 28-ig nyújthatják be a sportszervezetek.

Bajnokság
Kötelező TAJ-kártya feltöltés

2024-06-11 09:23:44

Kötelező TAJ-kártya feltöltés

2024. július 1-től az IFA rendszerben versenyengedélyt igényelni a MAGYAR ÁLLAMPOLGÁROK számára kizárólag a TAJ számot tartalmazó kártya elektronikus másolatának IFA rendszerbe való feltöltését-, valamint a TAJ szám rögzítését követően lehet majd!

Bajnokság
Amatőr licenckérelem és pályahitelesítés 2024/2025

2024-03-08 10:22:39

Amatőr licenckérelem és pályahitelesítés 2024/2025

A 2024/2025. évi NB III. és vármegyei I. osztályú férfi felnőtt bajnokságba nevezni szándékozó sportszervezet licenc kérelmet köteles benyújtani az MLSZ licenc eljárásban illetékes szervezeti egységéhez.

Értesítők, információk

Szponzorok