72. születésnapja alkalmából köszöntjük Répás Bélát, az MLSZ Nógrád Megyei Igazgatósága társadalmi elnökét.
A labdarúgást családi hagyományként kiskorától művelő Répás Béla 1962-ben került a Salgótarjáni BTC-hez ifi játékosként. 1966-tól 1979-ig lett a felnőtt csapat játékosa Mészáros „Dodó” bácsi edző keze alatt. Első mérkőzését a bajnokságban a Csepel ellen játszotta az akkor középcsapatnak számító „Stécé” színeiben. 1968-tól 180 meccset játszott végig sérülésmentesen. Az 1970-71-es bajnokságra már a Szabó Géza-Moór Ede páros által felkészített csapat összeérett, megerősödött, így 1972-re dobogóra állhattak, a Honvéddal egyenlő pontszámot értek el az NB I-ben, és csak a gólkülönbség miatt szerezték meg ők a bronzérmet.
A Szalay-Répás-Básti középpályás triót még ma is az egyik legjobbként emlegetik az NB I-ben.
Az 1972-es olimpia előtti bordatörése megakadályozta, hogy az A-válogatott kerettagjaként a csapattal utazzon. 1974-ben több sérülése is bekövetkezett, ezután többször már csak kihagyásokkal tudott részt venni a csapat játékában. A közel tizennégy év alatt 271 NB I-es mérkőzésen 22 gólt szerzett, 11-szeres utánpótlás és 6-szoros B-válogatott, A-válogatott kerettag. Volt, hogy más klubcsapatokkal tárgyalás szintjéig is eljutottak, de végül maradt szeretett klubjánál. 1979-ben fejezte be hivatásos labdarúgó pályafutását. 1980-tól a Salgótarjáni BTC serdülő, majd pályaedzője volt. 1984 és 1986 között a Nagybátonyi Bányász vezetőedzőjeként dolgozott. Hosszú ideig edzősködött Mátranovákon (1991-1996) és a Gagarin iskolában eltöltött évek alatt több alkalommal ért el helyezést országos diákolimpián 3-szor 2. helyen, 2001-ben pedig első helyen végzett tanítványaival. Tanácsaival még ma is segíti a megyei labdarúgást, jelenleg az MLSZ Nógrád Megyei Igazgatóságának társadalmi elnökeként tevékenykedik.
Tisztelettel és szeretettel köszöntjük 72. születésnapján!
(Kép és szöveg forrása: internet)
2024-06-20 10:11:37
Az érintett sportszervezetek 2024. június 24-től adhatják be nevezéseiket a Bozsik Egyesületi Program (BEP) 2024/25-ös szezonjára.
2024-06-19 10:29:46
Az új bajnoki szezonra vonatkozó nevezéseiket 2024. június 28-ig nyújthatják be a sportszervezetek.
2024-06-11 09:23:44
2024. július 1-től az IFA rendszerben versenyengedélyt igényelni a MAGYAR ÁLLAMPOLGÁROK számára kizárólag a TAJ számot tartalmazó kártya elektronikus másolatának IFA rendszerbe való feltöltését-, valamint a TAJ szám rögzítését követően lehet majd!
2024-03-08 10:22:39
A 2024/2025. évi NB III. és vármegyei I. osztályú férfi felnőtt bajnokságba nevezni szándékozó sportszervezet licenc kérelmet köteles benyújtani az MLSZ licenc eljárásban illetékes szervezeti egységéhez.
2025-02-28 16:43:57
2025-02-26 08:31:58
2025-02-14 13:54:48
2025-02-07 13:17:50
2025-01-31 16:52:24
2025-01-27 12:22:08