2019. május 27-én került sor Sisa Tibor előadására, melynek az utánpótlásnevelés és edzőképzés voltak a fő témái.
Nagy érdeklődés előzte meg az MLSZ Nógrád Megyei Igazgatósága által szervezett előadás sorozat utolsó rendezvényeként meghirdetett programot. A hallgatóság között leginkább gyerekekkel foglalkozó labdarúgó edzők és sportszervezeti vezetők vettek részt.
A Nógrád megyei születésű és kötődésű Sisa Tibor labdarúgóedzőt, az MLSZ edzőképzési igazgatóhelyettesét, az UEFA nemrégiben nevezte ki 2021-ig a technikai instruktorai közé.
A labdarúgó szakember előadása a döntésképesség és a kreativitás fejlesztéséről szólt. Kiemelte a nógrádi edzők, felkészítők tevékenységének fontosságát! A szegényebb régiók mindig is adtak tehetségeket a magyar labdarúgásnak! Büszkének kell lennünk, hogy nógrádiak vagyunk és tartással, egyenes gerinccel végeznünk a munkánkat!
SisaTibor előadását a gazdag, videoanyagokkal tarkított színes képvilág jellemezte, szenvedélyes retorikával szólt a hallgatósághoz.
Többször hangsúlyozta a magyar labdarúgás már meglévő szakmai anyagainak hitelességét, melyet más nemzetek alkalmaztak saját stílusuk, oktatási módszereik kidolgozása alkalmával! Ezek a szakkönyvek időtállóak, a múltban Európában és a világban alkotó magyar edzők munkája alapozta meg a ma vezető nagyhatalmak labdarúgását.
Az előadás második felében a szakmai kérdések megvitatására került sor, ahol a a labdarúgók felkészítésében fontos szerepet játszó technikai elemek oktatásának fontosságáról beszélt az MLSZ edzőképző vezetője.
Elemzésre került a reakcióidő javítása, mint a döntésképesség végeredménye csakúgy, mint a technika elemek és a taktika közötti szoros összefüggés tárgyalása.
Sisa Tibor kiemelte, hogy nagy szükség van az idősebb, tapasztaltabb edzők véleményére, iránymutatására és kizárólag összefogással egymás megbecsülésével lehet előbbre jutni!
(Köszönet Palaticzky Szabolcsnak a fényképekért!)
2025-01-27 18:21:51
A hétvégén került megrendezésre a Csik Ferenc Emléktorna Lakitelken. Rekord létszámú résztvevővel, kiváló helyszínen került lebonyolításra a torna.
2025-01-23 00:11:44
Nyolcadik alkalommal rendezik meg a Területi Igazgatóságok Labdarúgó Tornáját, a Csík Ferenc Emléktornát, ahol a vármegyei és a budapesti igazgatóságok csapatai vesznek részt.
2025-01-15 15:59:02
Az idei díjazottak kivétel nélkül hosszú évtizedeket töltöttek el a vármegyei labdarúgás szolgálatában. A képen: Fodor Ernő (a versenybizottság elnöke) és Sági László (a társadalmi elnökség elnöke). A lent található letölthető képen Kanyó Ferenc és Gaál Endre látható az átvett díjjal.
2024-12-12 15:26:02
2025-02-28 16:43:57
2025-02-26 08:31:58
2025-02-14 13:54:48
2025-02-07 13:17:50
2025-01-31 16:52:24
2025-01-27 12:22:08